Itt a 8. fejezet, reméljük tetszeni fog! Hagyjatok nyomot magatok után! Jó olvasást!
- Dave... - kezdte a könnyeivel küszködve.
- Mi történt Dave- vel? - ijedt meg Harry is.
- Dave...autóbalesetet szenvedett...bemegyek a kórházba - indult meg az ajtó felé.
- Várj, ilyen állapotban nem vezethetsz! -szóltam.
- Majd én vezetek - ajánlotta fel Harry.
- Rendben, köszönöm.
- Várjatok, én is megyek - kiáltotta Liam, aki zaklatottságában majdnem leesett a lépcsőről.
Mind egyszerre próbáltunk kitódulni az ajtón.
- Várjatok! - torpantam meg.
- Mi az? - kérdezte ingerülten anyu.
- Mi lesz Katie-vel? Valakinek vigyáznia kell rá!
- Majd mi vigyázunk rá, menjetek csak! - fogta meg a rémült kislány kezét Zayn.
Gyorsan beültünk Harry autójába. A percek múlása örökkévalóságnak tűnt, bár jelentősen túlléptük a sebességhatárt. Imádkoztam, hogy ne találkozzunk egyetlen egyenruhás fazonnal sem.
* * *
Mindenki gyorsan becsapta maga mögött a kocsiajtót.
A kórházban a recepciós nő eligazított minket. Dave a sürgősségin feküdt. Anya és Liam egyből letámadták az orvost, aki együttérzéssel nézett ránk, ami nem volt nehéz , mert szinte naponta ilyen dolgokkal kellett szembesítenie a hozzátartozókat. Kettőjükkel közölte a híreket Dave állapotáról. Harry és én az arckifejezésükből próbáltuk kideríteni, hogy túl van- e az életveszélyen. Kissé megnyugodtam amikor anya arcán pillanatnyi megkönnyebbülés látszott. Elillant ez az érzés, amikor anyán újra zaklatottság lett úrrá. A doki újabb és újabb ajtókon át távozott a folyosón, míg anya zokogva ült le egy székre. Liam-en látszott, hogy nagyon erősen próbálja visszatartani az érzéseit. Lassan felénk sétált, könnyeitől csillogó szemeibe néztem.
- Túl van az életveszélyen... - nyelt egy nagyot - de... kómában van, eltört pár bordája, agyrázkódása van... és eltört a bal keze - a végén már sírásban tört ki.
Harry együtt érzően megveregette a vállát, én pedig megöleltem, majd anyához rohantam és megismételtem ezt a gesztust. Nem szóltam semmit, nem volt szükség szavakra. Sokáig úgy maradtunk, míg egy alacsony, undok nővér ki nem lépett a kórteremből.
- A 18 év feletti családtagok bemehetnek pár percre! - morogta.
Harry-vel megint kettesben maradtunk.
- Jól vagy? - ült le mellém.
- Én jól vagyok, anya miatt aggódom. Nem akarom, hogy újra elveszítsen egy olyan embert, akit az életénél is jobban szeret.
- Micsoda? Ezt hogy érted?
- Az apám egy szemétláda. Elhagyott minket, anya már terhes volt Katie-vel, amikor egyik napról a másikra lelépett, eltűnt. Még egy levelet sem hagyott.
- Nagyon sajnálom! - fogta meg a kezem együtt érzően, amivel láthatóan zavarba hozott.Furcsa volt, de jól esett, hogy ő törődött velem.
(Harry szemszöge)
Meglepő, de nem húzta el a kezét. Ez jó jel. Bár lehet, sőt biztos, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy közeledjek felé. Látszott Emily-n, hogy mennyire megviselt, de nem feltétlenül Dave miatt, hanem a múltbeli dolgoktól. Habár erősen próbálta leplezni.
- Ne haragudj, nem kellett volna rá kérdeznem.
- Semmi baj már régóta nem érdekel. És milyen a te családod? - erőltetett egy műmosolyt az arcára.
- Velem semmi ilyen nem történt. Van egy nővérem Hannah, nagyon kedves csak túl sokat beszél. Szeretném, hogyha majd megismernéd. Az anyukám nővér, apa pedig ügyvéd, így nem sokat vannak otthon.
Anne és Liam kiléptek a kórteremből, nagyon kétségbeesettnek tűntek... nem csak tűntek, azok is voltak. Anne bizonytalan léptekkel közelített meg minket.
- Menjetek, csak nyugodtan haza, mi itt maradunk. Vacsorát találtok a hűtőben. Nyugtassátok meg Katie-t és feküdjön le időben!
- Rendben, ne aggódj! - engedte el a kezemet és újra átölelte Anne-t.
(Emily szemszöge)
* * *
Harry kinyitotta Range Rover- ének ajtaját és betessékelt a fekete kocsiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése